AnalogAngelika
76 supporters
A Not published füzet - bevezető és Anna

A Not published füzet - bevezető és Anna

Mar 21, 2023

2021 decemberében kezdtem azt a kísérletet, ahol az volt a célom, hogy megfigyeljem, hogy milyen hatással van rám egy olyan megkötés, hogy nem mutathatom meg az elkészült munkát online felületeken.

2021 előtt évente 3-4 db füzetet töltöttem meg rajzokkal, vázlatokkal, tanulmányokkal.

2023 márciusában sem sikerült még befejeznem a Not published című füzetet, és ennyi idő után azt hiszem befejezettnek tekinthetem a kísérletemet, mert innentől kezdve gátol a munkában. Nem rajzolok szívesen abba a füzetbe, amiből nem szabad kifotózni a képeket. Nem motivál az, hogy csak önmagamnak, a rajzolás kedvéért dolgozzak. Nem fogott meg, és nem éltem meg lehetőségként, hogy titkos vágyálmokat valósítsak meg, nem festettem tele faszokkal, nincsenek benne unikornisok meg Szives Bocsok. Ellenben elkezdtem inkább festővásznakra festeni a tanulmányokat is, elkezdtem több réteggel gondolkodni, 2021 decembere után használtam életemben először olajfestéket is. Nem gyakoroltam 2021 decembere óta motívumokat, nem teszteltem új ecseteket ebben a füzetben. Nem indítottam titokban másik vázlatkötetet, amiből lehetne megosztogatni képeket. És nem hordtam mindig magammal ezt a vázlatfüzetet.

Tegnap végre betettem újra a táskámba, írtam instán, hogy a saját szabályaimtól elrugaszkodás az egyik feladat most a magam számára, így hazahoztam, hogy az itthoni aldis akrilokkal eljátsszam a maradék lapokat, hogy letudjam, legyen végre vége.

Ma a Nyolcak művészetéről tanultunk a festménybecsüs iskolában, és az online óra alatt festettem egy Annát. Arra gondoltam, hogy itt, nektek fogom megmutatni a füzet képeit, válogatva, kihasználva ezt a zártkörű nyilvánosságot.

Nem tudom, hogy zavaróak-e az emailek az itteni posztokról, igyekszem nagyon ritkán küldeni emailt, mindenképpen szóljatok ha jöhet több és akkor is, ha ez is sok már :) köszönöm!

Igyekszem innentől kezdve szerdánként vagy mutatni egy-egy oldalt a Not published füzetből, vagy mesélni, hogy mi a helyzet, szóval szerdánként nézzetek erre, ha úgy alakul, most megint jön a hosszú emailszünet :)

És akkor álljon itt Anna, akit amúgy instán sztoriban végre megosztottam, gyakorolván a kimozdulást a saját, néha elég merev keretrendszeremből.

Amúgy a füzetben jó sok hülyeség is van, lesznek sok vicces rajzok is :)

Enjoy this post?

Buy AnalogAngelika a coffee

1 comment

More from AnalogAngelika