A celebek manapság karanténnaplót írnak, mert 2020-ban az a média által diktált menőség. Az ő életüket pedig – úgy tűnik – a koronavírus írja. Se celeb nem vagyok, se karanténba nem kényszerülök, ezért én azt írhatok, ami éppen eszembe jut. Pillanatok, benyomások, gondolatok, történetek.
Az előző rész: https://www.buymeacoffee.com/andreagerak/karantennaplo-helyett-1
****
2020. november 23., hétfő (ezen a napon csak írtam, írtam…)
Apropó, éneklés!
Az utóbbi hetekben, a már gyakorlatilag hivatalosan, Szlávik János, Müller Cecília, Orbán Viktor által is bevallottan meghamisított “fertőzési” és “elhalálozási” statisztikákra épülő, állítólagos koronavírus “pandémia” miatt (amikor pedig a KSH szerint 2020. első ¾ évének összhalálozási száma kisebb mint az előző év ugyanezen szakaszában…) a fél ország életét ismét megbénították egy teljesen értelmetlen rendelettel, és koncertek, élő háttérzene, színházi előadások, mozik, táncos alkalmak, gyerekműsorok, énekkari próbák, focimeccsek, nyelv-, kézműves- és egyéb tanfolyamok, adventi-karácsonyi vásárok, céges, családi, baráti, közösségi és minden más rendezvények, események, konferenciák, éttermi vacsorák, kávéházi és kocsmai beszélgetések, játszótéri gyerekzsivaj, fiatalok bulizása, a sokat dícsért dzsídípí-húzóágazat, a turistanyüzsgés és a vele járó megélhetés a szállodaipar-turizmus-vendéglátás-kultúra-sport dolgozói és családjaik számára (plusz a beszállítók és sok más, közvetve érintett szakma képviselői számára), szerelmes andalgás vagy egészségügyi séta helyett a Duna-parton vagy a Budai Várban a világ egyik leggyönyörűbb, legromantikusabb fővárosában a csodálatos esti fényekben – szóval, mindezek helyett most esténként egy disztópikus filmben vagy egy katonai diktatúrában érezheti magát az, aki bátorkodik munkája végeztével este 8 után sietni hazafelé.
Ötkor, hatkor már beindul a riadalom: sokan eddig dolgoznak, így aztán a szokásos napi bevásárlást az este hét óráig engedélyezett bolti nyitvatartásnak köszönhetően pánikszerűen futják végig az üzleteken, majd rohannak haza, hogy nyolckor már ne találja őket az utcán a rendőr.
Vagy a gépfegyveres terroristaelhárító.
Mert nyilván nem az iciri-piciri kis vírus a védelem célpontja, a lakosság egészségét mindenáron megőrzendő – ugyan, ki lenne bolond puskával lőni egy szabad szemmel láthatatlan, nanoméretű kis részecskére, hogy hősiesen megvédje tőle az állampolgárt? Hanem minden bizonnyal a hétköznapi ember, a tisztességes állampolgár, aki a maga rendes életét élné, olyan veszélyt jelent (kire, mire is?), hogy csak rendőri-katonai bevetéssel és komoly pénzbírsággal lehet jobb belátásra bírni.
E kettő, lássuk be, külön-külön is eléggé nyomós érv arra, hogy valakire az akaratunkat rákényszerítsük.
Hát még együtt.
Ezért inkább a tisztes állampolgár szó nélkül (Hogyan is szólhatna? Hiszen szó szerint be van fogva a szája - bár a napokban publikált dániai tanulmány "bizonyítéka kizárja azt, hogy a maszkviselés kiterjedt személyes védelmet nyújtana, gyengén támasztja alá az alacsonyabb fokú védelmet, és nem zárja ki határozottan azt, hogy esetleg hatástalan": körülbelül ugyanolyan arányban fertőződtek meg a vizsgálat maszkot viselő, illetve nem viselő alanyai.), emberünk szó nélkül, fülét-farkát szépen behúzva sunnyog hazafelé az otthonába, aminek a rezsijét a közelgő télen még nem tudja pontosan, hogyan fogja kifizetni a hónapok óta tartó leállások okozta keresetkiesése miatt, de legalább a fedél még megvan a család feje fölött. Hál’ Istennek, vacsora is kerül az asztalra.
Még.
Evés közben pedig meghallgatja az asszony panaszkodását, mert a bezárt kölykök már az agyára mennek, nem bír velük, és ő sem tud elmenni a stresszoldó jógatanfolyamára.
Polgárunk is ma különösen rossz hangulatban van, ezért bemenekül a tévé meg a számítógép elé: hiszen ebben a haladó korban a digitalizált világ a tuti.
Eszébe jut (azaz, egész nap, egész héten ki se ment a fejéből), hogy a Pista 50. születésnapját, aki az ő gyerekkori legjobb barátja, és akivel már huszonegynéhány éve egy munkahelyen is dolgoznak, épp ezekben az órákban ünnepelnék a céggel, régesrégi kedvenc helyükön, kedvenc kajákkal, meglepetésként a haver kedvenc zenekarát is megfogadta. Az egészet persze le kellett mondani, hogy rohadna meg az is, aki kitalálta ezt a kovidos baromságot! Hónapok óta készült erre a nagy napra, szervezkedett, szerette volna igazán felejthetetlenné tenni cimborája félszázados fennállásának ünnepnapját, fergeteges bulival.
Egy gyors torta és pezsgőbontás odabent azért megvolt.
Még – igaz, itt-ott egy kissé hamisan – el is énekelték neki: Boldog szüüü-liii-naaa-poooot…
Legalább ennyit.
****
Folyt. köv.
****
Szöveg, fotó: Gerák Andrea
Szentendrei szelfi, 2020. november
****
Tetszett ez a bejegyzés?
Ha szívesen támogatnád a munkámat, kérlek, kattints alul a nagy piros gombra, és hívj meg egy virtuális kávéra!
Mivel a művészi munkáimból élek, ezen belül legfőképp a közönségem adományaiból, ezzel közvetlenül segítesz életben tartani a kreativitás lángját (jaj, de gyönyörű ez, ugye?)
Nagyon köszönöm, és azon kívül, hogy ily módon Te is részese leszel az alkotások megszületésének, még Karma is imádni fog téged! 😍