Nem nyelv vagyok, lényegem màshol van.
Talán a hangokban.

Lépteket hallok, az eső lépteit:
a tiszta kopogás felveri a szem alakù köveket. 

Pletykálnak a vadvirágok,
gyökereiken át emlékeztetik egymást arra,
hogy ezt az egészet nem kell túl komolyan venni.

Nem nyelv vagyok, lényegem màshol van.
Talán a színekben.

Kistükröt tartok a levendula elé, hogy ha képes rá, megnézze magát.
Szeretnék én is szép lenni, és nem tudni róla.

Nem nyelv vagyok, lényegem màshol van.
Talán a hiányzó darabjaimban.

Vajon szeretettel gondol a fa a leveleire?
Elvégre én hálás vagyok a kezeimért.

Ahogy ujjaimra nézek, kizúdul a napfény, mint a kegyelem,

És a testemben, mint egy nevetés,
szétáradnak a vitaminok.

Nem nyelv vagyok, lényegem máshol van.

Ne gondolkodd túl - mondja a szél,
és már fut is tovább.