A holdfény fürdik tavamban,
Partjaimon narancs színű vadvirágok nőnek.
Épp, hogy megjöttem, máris ketten vagyunk:
A saját lelkemben sem heverészhetek egyedül.
Nem is a magány: az ajtók lassú nyitódása
és csukódása fáj igazán.
Hogy minden csepp bizalomért meg kell halni,
hogy rajtuk keresztül saját énemet késelem.
Holdfényben fürdök, elfogadom lassan:
Nyílt seb a szívem, csak addig élhetek,
amíg be nem gyógyul.
Bejöhettek, nyitva vagyok.