Eridj - 2. és 3. nap (első fele) nálunk

Eridj - 2. és 3. nap (első fele) nálunk

Dec 09, 2022

Eridj érkezése utáni második nap (2022 dec 8) nagyjából eseménytelenül zajlott.
Reméltem, hogy a második napon már fog talán kicsit érdeklődni a dobozon kívüli világról, de nem így történt.

Napközben békén hagytam, reggel és este kapott enni tálban (szeretek minél előbb rutinra, keretekre, rendszerre gyúrni), a köztes időkben csak ellenőríztem rendszeresen, hogy rendben van-e, van-e víze és, hogy ürített-e már, ezutóbbi nap közben nem történt. Fel alá járkáltam persze néha körülötte a szobában nem foglalkozva vele, csak hogy szokja, de nem próbáltam kicsalogatni. Első és második éjszaka is aktívabb volt lámpaoltás után, hallottuk mászkálni, inni, de lefekvésig nem mutatott különösebb érdeklődést a külvilágra.

Második nap este, amikor a párom hazajött, szórt neki pár szem virslit, hogy kidugja a fejét neki a dobozból és kapott tőle egy szárított nyúlfület. Egy darabig nem tudta, hogy mit kezdjen vele, de magára hagytuk és pár perc tanakodás után már hallottuk a csámcsogást.
Ez az élmény mehozta az első pisit is, 34 (!!) óra után! Gyakran aggódnak frissen örökbefogadott kutyák gazdijai, hogy a kutya X óra után sem pisilt még. Itt a példa, hogy egészen extrém hosszú ideig is képesek tartani, ha nem érzik magukat komfortosan. Az is gyakran megesik, hogy csak séta után, otthon mer üríteni a kutya, ahol biztonságban érzi magát. Ilyenért soha de soha ne szídjuk vagy büntessük a kutyát, ez nem is szobatisztasági kérdés, hanem stresszkezelési.

Vissza Eridjhez:
A 3. napon már a reggelijét megkapta még tálból, de pár óra szünet után elérkezett az első alkalom, hogy szándékosan arra játszottam, hogy kimerészkedjen a dobozból, valamennyire a jelenlétemben is. De ahogy a videón majd látni fogjátok, ki is megyek a szobából, hogy nyugodtabban tudjon körbenézni. NEM KELL azonnal arra játszani, hogy a jelenlétemben legyen bátrabb, mert az még neki most nem egy könnyen megugorható akadály. Már annak is örülni fogok, ha akkor tud fel alá mászkálni félelem nélkül az új környezetében, amikor nem vagyok ott.

Még egy dolog: Ha ekkora gátlás van a kutya agyán és túl sokat ingereljük, akkor nem fog hamarabb odódni, lehet simán kontrproduktív és még nagyobb gátlást okoz. Szóval nem célom egész nap terhelni sem a jelenlétemmel, sem azzal, hogy "valami mindig történik".
Fontos, hogy ki tudjon kapcsolni, feldolgozni a történéseket és erre csak akkor van lehetősége, ha nincs folyamatosan "készenlétben"/ingerelve és biztonságban érzi magát.

Ma (2022 dec 9) összesen 3 ilyen alkalmat tervezek mint amit a videón látni fogtok, a nap többi részében teljesen békén lesz hagyva, ha csak nem indul el magától közben felfedezni.
A követező részből kiderül :)



Még pár fontos dolog a videóhoz/első napokhoz:

  • Nem terveztem most beklikkerezni, csak nem árt, ha hallja már ezt a hangot is 1-2szer és a klikkszavamat sem akartam kifejezetten tudatosan használni.

  • A gyors dobálás, potyogó falatok, mind az ingerlést szolgálják az agyában gátlás ellen, de itt sincs olyan elvárás, hogy valami nagyon "működjön". Ez pont egy olyan stádium, ahol egy csomó dolog nagyjából mindegy. Egyetlen célom volt, hogy körbenézzen, merjen kijönni a dobozból, ez sikerült is.

  • Az élettere erősen be van korlátozva, és egyesével tervezem megugratni vele az egyre nagyobb tereket: először ez a kifutó, aztán a szoba, aztán a nappali, előszoba.

Enjoy this post?

Buy KutyaRehab a coffee

More from KutyaRehab