Eridj 8. nap

Eridj 8. nap

Dec 15, 2022

Ennek a napnak (2022 Dec. 14) a programja az lett, hogy kicsit több mozgásra és felfedezésre ösztökéljük megint, és felfedezze a nappalit is.

Délelőtt tartottam még egy előző naphoz hasonló gyakorlást, kevesebb terheléssel (messzebb voltam, nem babráltam mellette nagyon és csak egyszer érek hozzá a végén), remélve, hogy kicsit bátorodik közben és fog magától mozogni utána a szobában, legkésőbb, amikor kimegyek de nem így lett.


(Megj.: A tapéta/fal állapotán ér röhögni! - néhai Suzy kutyám mancsainak munkáját örökíti meg, aki továbbra is nagyon hiányzik nekünk, ez a fal meg rá emlékeztet.)

Bevittem Bella kutyámat is a szobába, megmutattam őket egymásnak, hátha a kiváncsiság erősebb lesz, kaptak mindketten pár falatot, sőt még játszottam is Bellával előtte, de semmi nem vitte rá, hogy elhagyja az ágyat.

(Megjegyzés a kutyákhoz: Új kutyát összeszoktatni régiekkel szintén indokolhat némi fokozatosságot és tervezést, erről lesz majd külön poszt.)

Végül azzal sikerült mozgásra bírni, hogy elkezdtem az ágy mögötti dolgokat kipakolni (szék, gitár) és erre már úgy volt, hogy ez zavarja annyira, hogy arrébb megy. (Semmi direkt ijesztőt vagy fenyegetőt nem csináltam, csak arrébb tettem dolgokat). Nyitva volt már a nappali ajtó, kiváncsi voltam, hogy a kennelbe tér-e vissza vagy a nappaliba és az utóbbit választotta. Alaposan felmérte az ottani lehetőségeket és végül a kanapé mögött húzta meg magát, az lett az új bázisa:


A nap hátralevő részében innen kukucskált ki néha ránk (főleg Krisztire) és akkor indult csak el újra felfedezni a szobát amikor én kimentem onnan és egyedül maradt Krisztivel meg Bellával, de elég gyorsan vissza is tért a kanapé mögé.


A kamerát áthelyeztük, hogy itt is lássuk és úgy tűnt, sokkal nyugodtabb itt, pihenni is könnyebben és többet tudott, úgyhogy marad is a nappaliban.

Kapott egy plüssnyulat is Krisztitől, amit először nagyon nem tudott hova tenni, de reggel láttuk a kamerán, hogy rajta alszik. A képen nem lehet kivenni, de mi tudjuk, hogy begyűrte maga alá. :)



Következő napra nagy dolgokat nem tervezünk azon kívül, hogy szeretnénk több interakciót tőle a nappaliban, merjen többet kibújni, nézelődni, közlekedni, ismerkedni Bellával, meg ilyesmik.
Az eredmény a holnapi posztból kiderül.

Enjoy this post?

Buy KutyaRehab a coffee

More from KutyaRehab